Ne kezeld a gyerekeket kis felnőttként!

Írta: Eva Mell

Egy olvasó a közelmúltban egy kommentet hagyott a gyerekeknél 1-2-3 számlálási módszerről szóló cikk alá, amiben ez állt: Nem mernéd azt mondani a főnöködnek: „Most 3-ig számolok – majd...„Ez az oka annak, hogy ezt a módszert nem szabad gyerekeken alkalmazni.

Ezzel abszolút nem értek egyet.

miért?

A gyerekek nem felnőttek. Szükségük van határokra, ez biztonságot ad nekik. Magától értetődik, hogy a határok állandóan módosítva vannak, és lehetővé teszik, hogy a gyermekkel együtt növekedjenek, és ne éljenek vissza felnőttként a hatalmukkal. Az is az elmúlt évszázad vívmánya, hogy vannak gyermekjogok, és hogy a gyerekeket nem kis felnőttnek tekintik.

A főnök a vállalati hierarchiában az alkalmazottak felett áll. A gyereket a szülők fölé helyezed, amikor úgy beszélsz vele, mint egy főnökkel?? Legyen-e egyáltalán hierarchia a családban?

Nyilvánvaló, hogy a családban is van hierarchia. De a tisztelet minden családtagnak ugyanaz.

A cél az kell legyen, hogy a gyermekek nagykorúsága esetén mindenki ugyanazon a hierarchikus szinten legyen. De kezdetben nem ez a helyzet.

Milyen feladatai vannak a hierarchia csúcsán álló szülőknek?

A szülők felelősek és meg kell határozniuk a szabályokat, minden más túl sok lenne a gyerekeknek és nem lenne gyerekbarát sem. Minél nagyobbak a gyerekek, annál jobban ellaposítható a hierarchia. A cél az kell legyen, hogy a gyermekek nagykorúsága esetén mindenki ugyanazon a hierarchikus szinten legyen. De kezdetben nem ez a helyzet. Semmi köze ahhoz, hogy nem tisztelünk egy gyereket.

Inkább?

A fejlődésre és viselkedésre gyakorolt ​​nevelési hatás mellett a nevelés a gyermek védelméről szól, amíg meg nem tudja magát védeni. Nem azért mond nemet, mert nem enged meg valamit egy gyereknek, hanem azért, mert aggódik a jóléte miatt. Ez a szülők felelőssége.

Mert egy gyereknek nem ugyanazok a képességei - kognitív, szociális, érzelmi -, mint egy felnőtt. Van különbség a gyerekek és a felnőttek között. Nem tagadhatod, ez abszurd lenne.

A főnökkel való példa talán kicsit különleges, de az a vélemény is létezik, hogy a gyerekkel úgy kell beszélni, mint a partnerrel. Ez is problémás?

Olvasási tipp!

  • Amikor a gyerek már nem akar óvodába, iskolába járni

A gyerek sem partner. Talán jól gondolta, amikor ezt mondja. A valóságban azonban túl igényes, és nem alkalmas gyermekek számára. Mert egy gyereknek nem ugyanazok a képességei - kognitív, szociális, érzelmi -, mint egy felnőtt. Van különbség a gyerekek és a felnőttek között. Nem tagadhatod, ez abszurd lenne. De ennek semmi köze a tolerancia vagy a tisztelet hiányához. De a gyerekeknek életkorral összefüggő határokra és gyermekbarát nyelvezetre van szükségük.

Mi fenyeget, ha egy gyereket a felnőtt szerepébe kényszerítesz??

Amikor a gyermeknek fel kell vállalnia a felnőtt szerepét a családban, azt szülői szerepvállalásnak nevezik. A kutatások azt mutatják, hogy a fejlődési szülővé válás kockázati tényező a felnőttkori mentális zavarok kialakulásában.

Ezzel a két példával illusztrálom azt a véleményt, hogy a gyerekekhez partnerként kell beszélni. A Facebookon újra és újra keringenek az ehhez hasonló mondások: „Ma a férjemmel külön alszunk, ne szokjon meg nagyon." Vagy: „A férjem nem szereti a kelbimbót, mindenesetre ragaszkodom hozzá." Mit gondolsz?

Számomra a következők érvényesek: A gyerekeket és a felnőtteket nem lehet egy szintre helyezni. Minden nevelés célja, hogy a gyermekből felelősségteljes és önálló felnőtt váljon. E fejlődés során a gyermeknek szüksége van többek között védelemre, biztonságra és strukturált mindennapokra. Minél idősebb lesz a gyermek, annál nagyobb felelősséget tud átadni a gyermeknek, amíg felnőtt korában nem dönthet saját életéről.

Van olyan érzése, hogy a szülők különösen népszerűek akarnak lenni gyermekeik körében, és azt szeretnék, hogy gyermekeik barátként vagy partnerként tekintsenek rájuk??

Igen, szerintem van ilyen tendencia. A kollégáktól is egyre többször hallom, hogy nevelési nehézségek vannak, és a szülők nem tudnak érvényesülni, mert félnek a határok felállításától.

Megfigyelem, hogy a szülők gyakran nagy felelősséget ruháznak gyermekeikre, amit valójában maguknak kell viselniük.

Mert félsz, hogy a gyereknek már nem fogok tetszeni?

Talán igen. De nem lehet általánosítani. Néha a gyerekek túlterheltek a döntéseken. Megfigyelem, hogy a szülők gyakran nagy felelősséget ruháznak gyermekeikre, amit valójában maguknak kell viselniük. Ez túl sok a gyerekeknek. Néha az az érzésem, hogy a szülők már azt sem tudják, mik a saját értékeik, és nem tudnak semmilyen erkölcsi vagy viselkedési struktúrát adni vagy megélni a gyerekeknek. Vannak olyan esetek is, amikor a szülők több felelősséget ruháznak a gyerekekre, de kevesebbet várnak el tőlük. Tehát egyensúlyhiány van a jogok és kötelességek között. Ez nem előnyös a gyermekek számára, mivel így nagyon keveset járulnak hozzá a családi közösséghez, és így nem tudnak egészséges önbizalmat kialakítani.

Ma a szülők már nem akarnak tekintélyelvű nevelést nevelni. Ez tulajdonképpen pozitív.

Különféle nevelési stílusok léteznek. A gyerekeknek valóban az a legjobb, ha a szülők a tekintélyes nevelési stílust alkalmazzák. Ezáltal bizonyos felelősséget ruháznak a gyerekekre, de egyértelmű korlátokat is szabnak. Így érzik magukat biztonságban a gyerekek. A szülők folyamatosan módosítják a határokat. Valójában a tanulmányokban megfigyelték: ha a gyerekeket a laissez-faire elv szerint nevelik, akkor kevesebb az önbizalmuk és az iskolában is rosszabbul teljesítenek. Mert ez túl sok a gyerekeknek.

Ina Blanc a Bázeli Egyetem Fejlődés- és Személyiségpszichológiai Központjának pszichológusa, ahol a gyermek- és serdülőpszichológiai továbbképzés vezetője.

Hagyjuk Meg Véleményét

Please enter your comment!
Please enter your name here