Belefáradtam a főnökbe – Ideálok követése a whataboutizmus idején 4,

Fáradt vagyok, főnök. Belefáradt, hogy mindig úton van, magányos és elhagyatott. Belefáradt abba, hogy soha nincs pasim, aki megmondja, hová megyünk, honnan jöttünk és miért. Legfőképpen belefáradtam abba, hogy lássam az egymásnak csúnya embereket. A világ fájdalma és minden szenvedése nagyon elfáraszt. Túl sok van belőle. Mintha sok törött üveg lenne a fejemben | John Coffey / A zöld mérföld

Nagyon konkrét oka van annak, hogy ma blogbejegyzésemet John Coffey fiktív karakterének idézetével kezdem a "The Green Mile" c. Én is nagyon fáradt vagyok jelenleg. És alig bírom elviselni, ahogy az emberek egymással bánnak. Mindenki szidalmazta a többieket. Már semmi sem elég jó. A miről szól, mint tömegjelenség. És mindannyian a sűrűjében vagyunk.

Volt olyan időszak az életemben, amikor nem érdekelt. Mindegy mit vettem. Amit szabadidőmben fogyasztottam, ettem és csináltam. És nem számít, hogy ez milyen hatással volt rám, a társadalomra és a környezetre. Nem akarok visszamenni abba az időbe, mert most már nem érdekel. De volt egy dolog, ami akkoriban nagyon jó volt: ez egy pihentető idő volt. Nyugodt, mert szinte mindenki mást sem érdekelt.

A tökéletesség, mint a végső

Most más a helyzet. Megváltoztam. A társadalom is. És bár jó irányba változtattam magam, a társadalom csúnya lett. A tökéletesség a végső. És ettől a legkisebb eltérés: akár baromira is maximum!

A közösségi médiában megjelenő szűrőbuborékomat olyan emberek alakítják, akik kicsit másképp élnek, mint a szomszéd Karl-Egon. Vannak vegán jótékonykodók. Jóga anyukák, akik mindfulnessre tanítanak. A fogyasztás önellátó megtagadása. Társadalomkritikus a kis házban. Háziasszonyok a műanyag őrület ellen. Lemorzsolódás a lakóautóban. És bármennyire is különböznek ezek az emberek, egy dolog közös bennük: eszményeik szerint élnek, és kiállnak a számukra fontos dolgokért. Minden nap megvívják a harcukat. Kis és nagy léptékben. És túl gyakran Karl-Egon ellen a szomszédból. Mert hirtelen sok már nem közömbös. És nem tartja vissza magát attól, hogy nyíltan másokra mutasson:

Te vegán vagy? Szép, de miért repülsz még mindig nyaralni?? Hogyan válaszolhat erre? Nézd, a vegán kolbászod műanyagba van csomagolva. Te képmutató! És mi lesz a kutyájával? Továbbra is eteti őt hússal?? Nemrég láttalak egyébként. Ettél egy fagylaltot. Ez biztosan nem volt vegán. nem szégyelled?? Ilyen kirívó kettős mérce. Egyébként végre eladhatná az autóját. Különben a környezetvédelemért vagy. Ez csak következetes lenne

..

Ne törődj vele!?

Társadalmunk olyan kirívó ellentétbe sodródott, hogy csak sírni akarok. "Minden vagy egyáltalán" - kiabálják a szomszéd Karl-Egonok az arcomba, és integetnek a mutatóujjukkal. És még meg is tudom érteni őket egy kicsit. Ha a következetességről van szó, ők szakértők. Több mint én. Legalábbis, ha a következetesség azt jelenti, hogy szendvicsekkel és sörrel a kanapén nézzük a sportműsort, és dumálunk a körülöttünk zajló eseményeken.

De őszintén? Akkor jobb lenne következetlen jótevőnek lenni, aki tisztában van gyenge pillanataival és hibáival. Ki engedheti meg ezt. És ki tud belőle tanulni és fejlődni. Az Instagramon az ultragreenberlin elég jól rájött a lényegre. És ezt az idézetet szeretném átadni a mai úton. Hogy büszke vagy. Neked tőled. Az eszményeid. A te hibáidat. A te növekedésed. És a tökéletlenségedről is:

Minden vegánnak, aki gyakran repül; Nulla pazarló, aki nem követi a vegán étrendet; Húsevők élelmiszertakarékosság; Gyors divatvásárlók, akik önellátóak – csak így tovább! A saját tempójában. Minden lépés számít!

ultragreenberlin

Hagyjuk Meg Véleményét

Please enter your comment!
Please enter your name here